Korosztályánál mindig magasabb és erősebb alkatú volt, ám általános iskolásként már
látványosan szedte fel a kilókat. Egy nyári szünet alatt akár 10-et is. 105 kilósan azonban már
nem érezte jól magát a bőrében.
Köszönöm az interjú felkérést a Blikk-nek!
/2019.január.23.-i Blikk Nők/
Blogom/ https://anitaszivos.cafeblog.hu
Instagram / anita.szivos
-Mintha be lennék zárva saját zsírbörtönömbe – kezdi történetét Anita. –
Az elhatározás, hogy változtatnom kell, mégsem egyik napról a másikra született meg
bennem. Életmódváltásom óta eltelt több mint 8 év, és tartom a súlyomat. 105 kilóról
indultam, 172 centi magas vagyok, és legalább 50 kilóval kevesebb. 34-es ruhaméretet
hordok.
” Imádtam a gyorsételeket”
Kiskamasz koromig egyáltalán nem zavart a súlyfelesleg. Sohasem foglalkoztatott, hogy mit
és mennyit eszem. Az meg végképp nem, hogy milyen napszakban. Ha éjszaka kívántam meg
valamit, akkor azt az éjszaka közepén ettem meg.
Tény, hogy a hízásomnak genetikai okai is voltak -, de a családi étkezések fő alapanyagai sem
a teljes kiőrlésű és cukormentes ételek voltak.
Ugyanakkor nem mondanám, hogy annyira
egészségtelenül étkeztünk, mert édesanyám ügyelt arra, hogy a fejlődésben lévő
szervezetnek ne legyen hiánya semmiben: ezért – nagy bánatomra – sűrűn volt zöldség a
menüben.
Összefoglalva: nem étkeztem egészségesen, semmi finom falatot nem vontam
meg magamtól, imádtam a gyorsételeket, rengeteget ettem belőlük -, akár vacsorára is.
Az életmódváltás gondolata lassan érlelődött meg bennem. Eljött az idő, amikor testileg-
lelkileg megviselt a súlyfelesleg. Egy rövidebb séta is igénybevett: fájt a lábam és a hátam.
“Mérték és minőség”
A változtatást nem lehet úgy elkezdeni, hogy akkor majd holnaptól nem eszem kenyeret,
cukrot és a többit… Az egészet fejben kell eldönteni és tudatosan, hatalmas akaraterővel
haladni a cél felé! Nálam is így történt.
Alig 14 évesen nem igazán tudtam, hogyan kezdjem el ezt az egészet, csak éreztem, hogy
muszáj változtatnom. Az étkezéseim mértékét fogtam vissza, illetve a minőségére figyeltem
nagyon. Kisebb adagokat fogyasztottam, az édességeket teljesen kiiktattam az étrendemből,
és odafigyeltem arra, hogy este 6 után ne egyek.
Sok zöldséget, gyümölcsöt, sovány húsokat ettem (csirkemell, pulyka, hal), a fehér kenyeret
teljes kiőrlésű, graham lisztből készültre, az olajat kókuszzsírra cseréltem, a cukrot is
száműztem -, helyette édesítőszert, olykor mézet használtam.
Nem szabad kiéheztetni a szervezetünket! Ha bűnözni támad kedvem, magam készítem el
egészséges alapanyagokból, és ezeket a recepteket lelkesen osztom meg saját blogomon,
valamint instagram oldalamon is. Ha mindent mértékkel eszünk, nem kell aggódnunk.
Családom eleinte nem értette, mi ez a változás? A közös étkezéseken ugyanis hatalmas
akaraterő kellett, hogy ne csábuljak el a finom falatoknak. Mostanra sikerült a családomat is
az egészségesebb életmód felé csábítani, aminek nagyon örülök.
“Új ember vált belőlem”
Volt idő, amikor utáltam sportolni. De tudtam, hogy a helyes étkezés kevés lesz az
eredményhez. A súlyom miatt nem szívleltem a közösségi sportolást -, ezért otthon, a vizes
palackjaimmal és a tornagyakorlataimmal kezdtem a mozgást. A később már futottam is:
szerelem lett számomra a mozgás. Heti 3 edzéssel kezdtem, mára napi szintűvé vált
számomra a sportolás.
Mínusz 20-30 kilónál már igencsak észrevette a környezetem a változást. Ez erőt adott
azokra a napokra, amikor legszívesebben feladtam volna.
Mivel nagyon fiatalon kezdtem az életmódváltást, könnyebb volt a testemet és a
szervezetemet is hozzászoktatni az új életformámhoz. Sokat számított az is, hogy nemcsak az
étkezésemen változtattam, de a sportolást is bevezettem a mindenapjaimba: odafigyeltem
arra, hogy a bőröm a nagy súlyvesztés miatt ne veszítsen a feszességéből.
A fő szempont
nem az volt számomra, hogy minél rövidebb idő alatt fogyjak le, hanem, hogy a kilók ne
szökjenek vissza.
Új ember vált belőlem: sokkal kitartóbb, céltudatosabb és magabiztosabb lettem. Mindenkit
arra biztatok: higgyen magában, ne dőljön be a csodadiétás módszereknek, hanem határozza
el magát, és kitartóan, türelmesen haladjon a céljai felé.
(gönczi)
Napi menü:
Fontos, hogy rostban, fehérjében gazdag legyen és változatos! A megfelelő mennyiségű
folyadékbevitelnek is jelentős szerepe van.
Reggeli: Házi készítésű, cukormentes vaniliás zabkása, banánnal, mandulatejes kávéval
Tízórai: Gyümölcs (alma, narancs, ízlés szerint)
Ebéd: Párolt zöldség, natúr csirkemellel, kókuszolajon sütve
Uzsonna: Saját receptem alapján, egészséges alapanyagokból készített cukormentes keksz
Vacsora: Teljes kiőrlésű rozskenyér, csirkemellel és pritamin paprikával
![]()
![]()
![]()
Blogom/ https://anitaszivos.cafeblog.hu
Instagram / anita.szivos
Az oldalon található fotók, a szerző kizárólagos tulajdonát képezik!
Felhasználásuk engedélyköteles!
Örülök,hogy benéztél a blogra ,ha tetszett a bejegyzés megköszönöm,ha megosztod 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: