Anita Szívós

A fogyásnak, úgy gondolom, hogy kettő titka van!….50 kilót adott le életmódváltással…I Szívós Anita I

Sokatoktól kapok üzeneteket az életmódváltásommal kapcsolatosan,ezért most szeretném  veletek megosztani a LifeNetwork-kel valói nterjú beszélgetést.

Köszönöm az interjú felkérést a LifeNetworknek, ahol hosszasabban megoszthattam veletek  az életmódváltásommal kapcsolatos pozitív  és negatív gondolatokat.

Az interjúban ovashattok  a kezdeti nehézségekről,elhatározásról,illetve hasznos motiváló tippekről  tanácsokról is mesélek.

 

 

Sikertörténet: 50 kilót adott le életmódváltással Anita

Szívós Anita nagyon korán, 14 éves korában vágott bele az életmódváltásba. Ekkor ugyanis már 105 kiló volt, és nagyon rosszul érezte magát a bőrében. A komoly elhatározás, az akaraterő és a kitartás viszont meghozta gyümölcsét. Szépen lassan 50 kilót adott le Anita, aki másokat szeretne motiválni a történetével.

Hogyan éltél az életmódváltásod előtt?

Nagyon egészségtelenül étkeztem, egyáltalán nem figyeltem oda arra, hogy miket eszem, mennyit és mikor. Imádtam a gyorsételeket, így rengeteget ettem belőlük, akár vacsorára is. A sportolás pedig egyáltalán nem hozott lázba, úgyhogy nem is foglalkoztam vele.

Mi döbbentett rá arra, hogy változtatnod kell?

Nagyon fiatalon rádöbbentem, hogy életmódot kell váltanom. Rengeteg pofont kaptam a kilók miatt, sokat piszkáltak, és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. De ekkor még nem annyira, hogy rálépjek az egészséges élethez vezető útra. A piszkálódások miatt még inkább az étkezésbe fojtottam a bánatom, olyannyira, hogy valóban túlsúlyos lettem. Mivel kiskamasz voltam, egyre jobban érdekelt az öltözködés. Az utolsó csepp volt a pohárban, amikor láttam, hogy az iskolában a lányok milyen szép ruhákat vehetnek fel, mert nem olyan ducik, mint én. Nekem sokkal nehezebb volt öltözködni a súlyom miatt. Mire elhatároztam magamat az életmódváltás mellett, nemcsak az egészségügyi, hanem a lelki problémáim is kialakulóban voltak.

Hány kiló voltál ekkor, és mennyit fogytál utána?

105 kiló voltam, amikor belevágtam az életmódváltásba, és több mint 50 kilót fogytam. Ehhez persze idő kellett, szépen lassan mentek le a pluszkilók. A sportnak és a helyes étkezésnek köszönhetően, illetve a fokozatosság elve miatt a bőrömön egyáltalán nem látszik a fogyás.

Mi motivált a fogyásban?

Eleinte nagyon nehéz volt, sok akaraterő kellett ahhoz, hogy minden egyes nap tartsam az étkezéseket, és ne a gyorsételekhez meneküljek. Aztán anyukám által megismertem Schobert Norbi könyveit, amiket szinte éjjel-nappal olvastam, és végül a kódok alapján kezdtem el étekezni, így nemsokára már kívülről tudtam, hogy miket ehetek, és miket nem. (Az Update kódlista a szénhidráttartalom és glikémiás index szerinti kódolást tartalmazza – a szerk.) Az első pár kiló volt a legnehezebb. Ehhez nagy akaraterő kellett, ráadásul ekkor még nem volt látványos az eredmény, ami tovább motiválná az embert. De nem adtam fel, így később sok dicséretet kaptam. Amikor lement 10-15 kiló, akkor már szembetűnőbb volt a fogyásom, egyre többen vették észre a változást, és ami a legjobb volt: egyre jobban éreztem magam. Már ekkor szívesebben mentem vásárolni, pedig tudtam hogy még messze van a cél, de ez is adott egy kis lelki többletet, hogy ne adjam fel.

Sok mélypont volt? Hogyan lendültél túl rajtuk?

Igen, sok mélypontom volt. Nagyon sokszor úgy éreztem: nem fog menni. Hiányoztak a megszokott ételek, az édességek és minden, amitől ennyire elhíztam. Eleinte nem tudtam intenzíven sportolni, a konditeremtől is rettegtem, mert túl nagy súlyfelesleg volt rajtam. Kisebb otthoni tornák és hosszú séták után kezdett megjönni az önbizalmam: egy tánciskolába is beiratkoztam, és egyre jobban megszerettem a mozgást. Amikor megkívántam valami egészségtelen ételt, inkább tornáztam, futottam, és gyümölcsöket nassoltam. Legnagyobbrészt a sportból merítettem erőt, de persze a család és a barátok is mellettem voltak és támogattak mindvégig.

Mi a fogyásod titka, mivel sikerült leadni a pluszkilókat?

A fogyásnak, úgy gondolom, hogy kettő titka van, azok pedig a kitartás és az akaraterő. Erős elhatározással, kitartással, életmódváltással és sporttal sikerült leadnom a pluszkilókat.


Mennyit mozogsz most, és milyen étrendet követsz?

Abszolút egészségesen táplálkozom, mindenekelőtt sok zöldséget és gyümölcsöt, illetve sovány húst eszem. Ami a sportot illeti, szeretek jógázni, biciklizni, futni, tornázni, aerobikozni, és imádok szaunázni. Heti 2-3 alkalommal biztosan mozgok, 1-1,5 órát.

Hogyan változott meg az életed az életmódváltás miatt?

Teljesen megváltozott az életem! Sokkal több önbizalmam van, kiegyensúlyozottabbnak, egészségesebbnek érzem magam. Imádok vásárolni, amitől régen irtóztam, és hosszú séták is élvezetesebbek, mert a hátam már nem fáj a nehéz súlytól, mint régen.

Mi a végső célod?

 Mindenképpen szeretném továbbra is tartani a helyes táplálkozást, és az edzéseket még jobban, még keményebben csinálni. Az egészséges életmód már az életemet jelenti, így szeretném bátorítani, támogatni azokat, akik félnek, vagy csak úgy érzik, nincsen erejük belevágni.

A saját tapasztalataim megosztásával szeretnék segíteni a fogyni vágyóknak és azoknak, akik új életet szeretnének kezdeni.
 
https://anitaszivos.cafeblog.hu/cimke/szivosanitaeletmod/
 
 
 

Örülök,hogy benéztél a blogra ,ha tetszett a bejegyzés megköszönöm,ha megosztod!

Ha tetszett a bejegyzés iratkozz fel ,illetve kövess  Instagramon  és facebookon is!

Az oldalon található fotók, a szerző kizárólagos tulajdonát képezik!

Felhasználásuk engedélyköteles!🙂 


 

 

 

 

For weight loss, I think you have two secrets! … you have given 50 pounds of lifestyle change…IAnita SzívósI

 
 
 
 
 
Success story: Anita passed 50 kilos with lifestyle change.
Tough Anita took on the lifestyle change in the age of Koran, 14 year ones very much. 105 were kilos already at this time, and felt very badly in his leather. The serious resolution, the will-power and the perseverance yielded his fruit on the other hand. Anita, who would like to motivate others with his story, lost 50 kilos slowly nicely.
 
How did you live before your lifestyle change?
I dined very unhealthily, I did not pay attention to what eat altogether, how much and when. I adored the fast foods, I ate it much from them so, even onto a dinner. The sports into a fever not brought altogether though, so that I did not deal with him.

We realised that way, that you have to change it?

I realize suddenly that I have to change a lifestyle very young. Rengeteg pofont I received it because of the kilos, a lot pestered, and myself felt very badly in my leather. But at this time not yet onto so much, that let me step on the road leading to the healthy life. I drowned my grief into the dining rather yet because of the annoying, so much, that I was overweight really. The dressing is interested in increasingly better one since I was a small teenager.

It was a last drop in the glass when I saw how beautiful dresses the girls may put on in the school, because not so plump, than me. Getting dressed was much heavier for me my weight miatt. Mire I made my mind up beside the lifestyle change, not only the hygienic one, but I had the spiritual problems in one taking shape.

How many kilo you were at this time, and how much you lost then?

I was 105 kilo when I took on the lifestyle change, and more than I lost 50 kilos. Time was needed for this of course, the plus kilos went down slowly nicely. A sportnak and the one for which thank you can be said to the correct dining, the decrease does not show concerned because of the principle of the gradation on my leather altogether.

What motivated your weight loss?

At first it was very difficult, I had to have a lot of willpower to keep meals every day, not to escape the quick meals. Then I met my mother with the books of Norbert Schobert I read almost day and night, and finally started eating them on the basis of the codes, so soon I knew what I could eat and what I did not know. (The Update Code List contains carbohydrate content and glycemic index encoding – ed.) The first few pounds were the hardest. This was a great willpower, and at that time the result was not spectacular, which would further motivate the man. But I did not give up, so I got a lot of praise later. When it went 10 to 15 pounds, my weight loss was more apparent, more and more people became aware of the change, and the best was: I felt more and more. I’d rather go shopping now, though I knew it was still a long way off, but it also gave me a little spiritual surplus to not give up.

Was there a lot of depths? How did you get over them?

Yes, I had a lot of depths. I felt so many times that it would not go. I missed the usual meals, the sweets and everything that made me so obese. At first I was not able to exercise intensely, and I was terrified of the gym because I was overwhelmed by weight. After my home lessons and long walks, my confidence started to come to me: I enrolled in a dance school and I was more and more fond of the movement. When I wanted something unhealthy, I’d have to run, run, and snoop fruit. Most of the things I took from the sport, but of course my family and friends were with me and supported me all the time.

What’s the secret of your weight loss, since you’ve been able to take the extra clutches?

For weight loss, I think there are two secrets, and they are endurance and willpower. With strong determination, persistence, lifestyle change and sport, I managed to get the extra pounds.

How much do you move now and what diet do you follow?

I eat absolutely healthy, above all I eat a lot of vegetables and fruits and lean meats. As far as sport is concerned, I like yoga, cycling, running, gymnastics, aerobics, and I love to saunas. I’m sure I’m moving for 2-3 times a week, 1-1.5 hours.

How did your life change because of the change of lifestyle?

My life has changed completely! I have much more confidence, feel more balanced and healthier. I love to buy, which I have longed for, and long walks are more enjoyable because my back does not hurt heavy weight as it used to be.

What is your ultimate goal?

In any case, I would like to continue to maintain proper nutrition and make the training even harder and harder. A healthy lifestyle means my life, so I would like to encourage, support those who are afraid or just feel that they have no power to do so.

By sharing my own experiences, I would like to help those who want to lose weight and those who want to start a new life.

http://www.life.hu/ez-zsir/20170418-sikertortenet-interju-szivos-anitaval.html

https://anitaszivos.cafeblog.hu/cimke/szivosanitaeletmod/

 

I’m happy to see you in the blog if you like the post Thank you for sharing 🙂

If you liked this post, subscribe to it or follow Instagram and Facebook!

The photos on this site are the property of the author!

Their use is subject to authorization!


 

 


 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!